Az ausztriai Rebenland Rally után és a Lavanttal Rally előtt a 20.Vredestein Miskolc Rallyn indul a Juhász testvérpár.Juhász Csaba - Juhász ZsoltCRASH-MEN TEAM KFTHonda Civic FD220. Vredestein Miskolc RallyJuhász Csaba autóversenyzőt kérdezem a verseny előtt.
Hírek
-
2014.03.04. 09:13
A szervezői munka nagy részén már túl van a 20. Vredestein Miskolc Rallye szervezőgárdája, és mivel, hogy idén övék lesz a nyitó tánc, bizony a munkájuk sem lett könnyebb 2013-hoz képest. A versenykiírás most már tényleg nagyon hamar megjelenhet, de előtte még megkérdeztünk pár dolgot Adamovits Márktól, ami a versenyzőket és a szurkolókat is érinti az évadnyitó verseny kapcsán. -
2013.04.27. 20:42
Sokak szeme csillant fel, amikor a miskolci nevezési listán megtalálta Turi Tamás nevét, aki Somogyi Pállal vág neki az év második futamának. A listából csak az derült ki, hogy az 5-ös kategóriában rajtolnak el a srácok, ide pedig a WRC és az összkerék hajtás nem fér be. Tehát biztosan új autóval ismerkedik meg 2004 abszolút magyar bajnoka. Az új autóról és a miskolci részletekről Turi Tomit kérdeztük. -
2013.02.14. 21:31
Szilágyi János és Csányi Botond 2012-ben első közös évadát teljesítette horvát színekben és sorozatos defektjeik ellenére bemutatkozásként máris a bajnokság második helyén végeztek. Botond először versenyzett déli szomszédunknál, János pedig már régi horvát motoros, de a hírek szerint még most sem gondolkodik azon, hogy itthon kellene taposnia gázt. Ezúttal a bajnoki cím megszerzése lesz a cél, és számukra nem kérdés, hogy hol: újra Horvátországban. Botonddal beszélgettünk az előttük álló évről és a tavalyi szereplésükről. -
2013.01.09. 06:21
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idei legjobb részeredményét érte el a Dakar-ralin (ráadásként azon a napon, amelyet előzetesen az első hét legnehezebbjének tituláltak a rendezők), s ez a keddi 19. hely egyben azt is jelenti, hogy az Opel Dakar Team kettőse az összetettben is nagy lépést tett előre – felzárkózott a 21. pozícióba. -
2013.01.08. 06:58
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy helyezést javított az összetettben és már a 29. helyen áll, még úgy is, hogy mivel semmiből sem akartak kimaradni, a magyar fiúk is beszálltak a Pisco és Nazca közötti szakasz elején random kialakult össznépi homokozásba. -
2013.01.04. 17:44
Az éjszakába nyúlt az össznépi pecsétgyűjtögetés, de végül az Opel Dakar Team összes versenyjárműve átesett az adminisztratív és technikai ellenőrzésen – vagyis rajtra kész a csapat, sőt, a fiúknak maradt egy szusszanásnyi idejük a szombati rajt előtt. -
2012.12.23. 11:36
A Praktistar és az Apex Racing Team közös edzést tartott az Euroring-en, ahol ugyan fagyos idő fogadta a versenyzőket és csapatokat, száraz körülmények között, így igazán felszabadult napot töltöttek el.